kettévágja a fényt, és árnyékot terít a hideg betonra. úgy hajlik a szíve, mint egy fűszál. átfúj rajta a csütörtök – menetel. csontjaiban rezeg a zene, a basszus egy hatalmas gombóc a gyomrában. alig észrevehetően bólogat. nem érdekli, hogy mások látják-e. visszafordulok a monitor felé. a nap számára épphogy, de láthatatlan maradok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése