úgy alalkult, hogy kiolvadtak az ablakok és meleg pillangók repültek az épület mellkasába. az igazgató lehunyta a szemét, és magára zárta ajtaját. fénytelen, sötét szoba pontosan középen – úgy tervezték, hogy az már mindig az övé lesz.
az irodában dolgozók boldogan fénymásolták a gépekre hullott szárnyacskákat. csupa szín, nem a halál. telefonon felhívták a szeretteiket, és elmesélték, mi történik. úgy alakult, hogy odakinn is olvadni kezdett a dér. csillogó cseppekben gurult a fűszálak közé.
volt, aki órákig nézte. ahogy feltámad kicsit a szél, majd alábbhagy. volt, akit egyszerűen a kisütő nap fénye nyűgözött le. úgy alakult, hogy az épület nagyot sóhajtott, és – bár a közepében ott volt egy szobányi feketeség, azért – érezte, hogy mostantól minden kicsit könnyebb lesz.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése